|
Radics Géza: A Turulmadár
2009.01.17. 16:47
Anonymus a Gesta hungarorum című munkában a következőképp írta le Álmos nagyfejedelem születésének történetét:
„Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, …Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emese nevű lányát. Ettől fia születet, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy rászállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, …” Nos, ez kísértetiesen hasonlít Jézus Urunk születése történetéhez, melyet megtalálunk Máté apostol evangéliumában (1:18-21). Íme:
„Jézus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét a bűneitől.”
Tehát úgy az egyik, mind a másik születéstörténetben az Úr, az Isten küldötte adja tudtára Emesének, mind Máriának, hogy gyermekük, fiuk születik, aki népe nagy, elhivatott királya – Jézus esetében – megváltója lesz. A turulmadár tehát az Isten hírnöke, küldötte, mint ahogy az angyal is az. Az angyal szerepét a keresztény tanítás fényében mindnyájan értjük és ismerjük, de a turulmadár mibenléte már sokkal rejtelmesebb. A turulmadarat illetően nem kaptunk, és fiataljaink ma sem kapnak lényegi tudnivalót az iskolai oktatásban.
A régmúlt idők embere jelképekben gondolkodott, és beszélt. Napjainkban, leginkább a székelység gondolkodásmódjában ismerhető fel. E jelképes gondolkodást és életfelfogást talán a legérthetőbben a Romulus és Rémus testvérpár történetével lehet megvilágítani.
A monda szerint Romulust és Rémust egy anyafarkas nevelte fel. Mai ismereteink birtokában tudjuk, ha egy csecsemő, egy gyermek nem kapja meg a szülői, a társadalmi nevelést életének első három-négy évében, akkor egy életre szellemi fogyatékosként éli le életét. Hogyan lehetséges mégis, hogy az anyafarkas nevelte Romulus és Rémus, nemhogy daliás legényekké nőttek, hanem Róma alapítói lette? Úgy, hogy a testvérpár egy olyan nép gyermeke volt, amelynél az anyafarkas isteni jelkép volt.
Az ősi időkben a láthatatlan isteneknek, szellemeknek, tündéreknek volt egy égi és egy földi jelképük. A főisten égi jelképe a Nap, míg annak földi jelképe egyik vagy másik állat volt, aszerint, hogy egy adott vidéken melyik állatot tartották a legalkalmasabbnak. A kiválasztott állatban egy kivételes tulajdonságot kerestek, melyet azonosítottak egy isteni tulajdonsággal. Az oroszlánt – az állatok királya – például hatalmas ereje miatt választották a Nap, azon keresztül főistenség földi jelképének. A szkítáknál, azaz a szittyáknál pedig a szarvast a gyorsasága emelte e szerepkörbe. A hunoknál, s mert Álmos-Árpád népe hunivadéknak vallotta magát, valamelyik ragadozó madár, többek szerint a kerecsensólyom, vagyis a turulmadár töltötte be e szerepet. Mi a ragadozó madarak legfőbb jellemzője, tulajdonsága? Az éles látás. Az Isten mindent lát!
A mádéfalvi TURUL-emlékmű: 1899-ben állították az 1764-es vérengzés székely áldozatai emlékére.
Az olasz nyelvész, Mario Alinei ŐSI KAPOCS: A magyar-etruszk nyelvrokonság (Etrusco: Una forma arcaica di ungherese) című könyvének 92 oldalán a következőt olvashatjuk:
„A Turan nevet az etruszkológusok kezdettől fogva Vénuszhoz és Aphroditéhez hasonlítható szerelemistennőnek tulajdonították. A nyelvészeti és ikonografikus dokumentáció igen gazdag, főleg tükrökön, a turan ati atun képaláírástól kezdve, amely „Turan anyára” és „Adoniszra” utal, egészen a hercle menrva turan apul feliratig, mely „Herkulest, Minervát, Turant és Apollót” sorolja.
Nem lehetetlen tehát, hogy a TURUL, mint istenjelkép, a termékenységi vallás istennőjéhez, nagyasszonyához, TURAN-hoz vezethető vissza. Ennek történeti eshetőségét alátámasztja Alineinek ama véleménye (468. oldal), miszerint egy keleti, lovasműveltségű, „halomsíros” nép – a magyar régészet zoki műveltség néven ismeri őket – Kr. e. 2000 táján meghódította, majd megszervezte a Kárpát-medence urnasíros népét, alaplakosságát. Nos, ezen halomsírosok, mint etruszkok jelentek meg Itáliában, és lerakták Róma alapjait. Lehetséges tehát, hogy eme halomsírosok az Aral-tótól keletre fekvő síkságról indultak el, melyet Turáni-alföld néven ismerünk, s melyet a turáni népek szülőföldjének tartanak.
A turulmadár tehát őshitünk, ősszellemiségünk szent madara, isteni jelképe volt, amely hírül adta Emesének, hogy fia, Álmos a magyarság elhivatott szent fejedelme lesz, aki megszervezte a vérszerződéssel foganatosított nemzetszövetséget, melynek eredményeként elfoglalták a Kárpát-medencét, és lerakták a magyar nagy-hatalmiság alapjait az elkövetkező hatszáz évre. Nem csoda tehát, hogy a turulmadarat megtalálhatjuk a Kárpát-medencében számos emlékmű csúcsán, hirdetve a hajdani dicsőségünket.
Radics Géza
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
