...most egy olyan elképzelést vázolok fel, amelyik ilyen formában sehol sem hangzott még el. Az egészhez az alapot és az indítatást egy nemrég megjelent kiadvány szolgáltatta, amelyhez nem győzők gratulálni. A címe: Kelet-magyarországi népszokások a téli ünnepkörből. A debreceni Tanítóképző Főiskola kiadványaként jelent meg 1992-ben, és egészen korszakos műnek ítélhető...

Mi legyen hát a kiindulópontunk? Ha az ember végigolvasgatja a betlehemes játékok leközölt változatait, akkor előbb-utóbb feltűnik, hogy bizonyos szerepek, illetve bizonyos eszközök, bizonyos kellékek meg bizonyos mozzanatok nem adódhatnak közvetlenül a bibliai szövegből. Éppen a leggyakrabban visszatérő elemek pedig egészen egyszerűen nincsenek jelen a bibliai szövegben. De nem csak úgy, hogy szó szerint nem lehet kiolvasni őket abból, hanem úgy, hogy szemmel láthatóan nem is belőle származnak.

Lássunk néhány konkrét példát! ÁROKNAK nyoma sincs a bibliai szövegben - a kelet-magyarországi betlehemes játékokban ez az egyik fő kellék, amint azt Makoldi Sándorné is kiemeli kommentárjában. A tokaji változatban például bejön az Öreg az ajtón, és mindjárt egy árokkal találja szemben magát, amelyen át kell ugrania.

Hatalmas ároknak tűnik ez, hiszen van olyan változat, amelyben nem is tudja leküzdeni, hanem belecsúszik, illetve elterül a padlón, mert nem sikerült ügyesen átugrania. Semmiféle utalás, sem direkt, sem indirekt nincs erre a mozzanatra a Bibliában. De az evangéliumokhoz fűzött egykorú vagy közelkorú, egyházatyáktól vagy másoktól származó kommentárokban, apokrif szövegekben sincs.

Nem kellett nagyon sokáig vizsgálgatni ezt a játékanyagot ahhoz, hogy megvilágosodjék egy sajátos összefüggésrendszer a szerepek között - amit érthetünk úgy is, hogy a szereplők, és úgy is, hogy az eljátszott szerepmozzanatok között. Ehhez a következőt kell tisztán látni. Akármilyen irányból közelítünk a kérdéshez, mindenképpen a csillagos ég lesz a főszereplő a betlehemi játékok színpadán. Tehát ha abból a két evangéliumból indulunk ki, amelyik egyáltalán foglalkozik a Születés körülményeivel - Máté és Lukács evangéliumáról van szó -, mindkét esetben csillag, illetve maga a csillagos égbolt az, amelyik a betlehemi történetben a főszerepet játssza. Máténál mágusokat vezet a Kisdedhez - mágusokat, azaz hivatásos égbolt-értelmezőket. Egy városi jellegű civilizációban ez a csillagos égbolttal foglalkozók hivatalos rendje. Ugyanez a pusztai népek esetében a pásztornép. És valóban: Lukács evangéliuma őket vonultatja fel a jászol körül. Tehát egy jellemzően szabadban, természetközelben élő népnél a mágus megfelelője a pásztor. Ez a két - a csillagos éggel mindkét esetben hivatásszerűen foglalkozó - népességrész jelenik a betlehemi jászolnál. Vagyis az emberi nem teljessége képviselteti ott magát.

Miért mondhatjuk ezt? Azért, mert az emberiség egyik részében, vagy működésének egyik hányadában rendszerint természetközeli életmódot folytat, másik hányadában viszont kényszerűen falak közé szorul be, azért hogy - normális életvitel esetében - kiszolgálja a természettel közvetlenebbül együtt élőket. Vagyis számukra munkaeszközöket, ill. felszerelési tárgyakat, netán luxuscikkeket gyártson. Ismétlem: kiszolgál, és hangsúlyozom: normális társadalomműködés esetén. Ma fordított a helyzet - olyan is az életünk. Normális esetben a természettel közvetlen kapcsolatban lévő népességrész az elsődleges, ennek az igényei szerint szaporodik fel vagy csökken a viszonylag szűkebb területre visszaszoruló és a természettel a közvetlen kapcsolatot kényszerűen feladó népességrész, az ún. városi népesség. De hogy ez se maradjon ki teljesen az egyetemesebb összefüggések megtapasztalásából, a vezető rétege, a mágusoké, hivatásszerűen - még mindig és mindig is! - tartja a kapcsolatot a természet elsődleges mozgásaival. Ha erről ők is lehangolódnak, akkor a nagyvárosi civilizáció elindul a teljes csőd felé vezető úton. Ma körülbelül ez a helyzet a metropolisz-civilizációkkal.

Akármelyik úton indulunk el: akár a mágusok útján, ahogy Máté leírja a betlehemi eseményeket, akár a pásztorok útján, mint Lukács evangéliumában, mindenképpen a csillagos égboltra kell felnéznünk, mielőtt útnak eredünk, s tovább, egészen a megérkezésig. És ekkor még mindig csak az evangéliumi hagyományra hivatkoztunk. Ha viszont a saját hagyományainkban adott indítatást is figyelembe vesszük, szinte egyebet sem tehetünk: minden vonatkozásban a csillagos ég lesz a meghatározó a mi betlehemes játékaink dramaturgiájában.

Ezért van az, hogy előbb vagy utóbb mindenképpen fel kell tennünk a kérdést:

Karácsony éjszakáján mit is látunk hát az égbolton?

Ugyanazt, amit a betlehemes játékok színpadán. Pásztorok, szerepelnek itt lépten-nyomon, nélkülük nehéz betlehemes játékot elképzelni. Annyit kell még elmondani róluk, hogy általában kettősökként jelennek meg. Vagy kettő van belőlük, vagy a kettő többszöröse, például kétszer kettő. Ez a kettes csoportosítás jellemzőnek mondható, és nem csak a kelet-magyarországi anyagban, hanem az egész magyar nyelvterületen.

Ha az ember nemcsak a planetáriumban vizsgálgatja az eget, hanem tájékozott atekintetben is, hogy a magyar népi csillagelnevezések között kik és mik szerepelnek, akkor igazán érdekes megfigyeléseket tehet. Erre vonatkozóan több forrásunk is van, de összegyűjtve legkönnyebben Toroczkay-Wigand Edének, az Öreg csillagok című könyvében találjuk meg őket...

Innen tudjuk, hogy a betlehemes játékok pásztorai, mint Bojtárok kettőse, megjelennek a csillagos égbolton is. Amikor a pásztor-szereplők - kettesével - betoppannak a Gazda tiszta szobájába, ha felnéznénk az égboltra, ugyanazt látnánk: az égbolt közepén ilyenkor éppen ez a csillagkép tündöklik. Ez pedig nem más, mint az Ikrek csillagképe, amely meghatározó égi tüneménynek számít ebben az időszakban. Azt is tudjuk, hogy az Ikrek pontosan szemben van a Nyilassal, tehát egy testi megvalósulás esetén, ha valami vagy valaki a Nyilas irányából érkezik, az az Ikrekben fog testet ölteni. De nem is kell ilyen messzire mennünk. Első közelítésben elég annyi, hogy a Bojtárok kettőse ott van a karácsonyi égbolton.

Ugyanakkor megjelenik az Öreg, akit egyik-másik változatban Kecskésnek is neveznek. Az Öreg, mint főszereplő, a Kecskés nevet viseli és a Kecskés megint csak ott van a magyar égbolton. Kecskés az elnevezése az Auriga csillagképben - ez itt van, mindjárt az Ikrek fölött az északi égbolton - feltűnő legfényesebb csillagnak, a Capellának. Az Ikrek rajta van az ekliptikán, vagyis az Állatövnek az egyik csillagképe, az Auriga már nincs rajta, de közvetlenül fölötte van. Úgy szoktuk mondani, hogy az Auriga kapuján tudunk lejutni a Tejút nagyobb rendszeréből az Ekliptika, más néven az Állatöv kisebb rendszerébe. Ez az a kapu, amelyen át egy magasabb minőség le tud jönni hozzánk, ez ereszti be ide, az Ikrek égboltmezejébe, ahol a Bojtárok kettőse várja. Teljesen tiszta képlet. Ennek pedig a fő csillaga, a Capella az, amelyet Kecskésnek nevez a magyar népi szóhasználat. Az Aurigának ezt a főcsillagát, amikor lerajzolják, akkor tényleg úgy jelenik meg, mint egy pásztor. A hátán ott van egy kis kecske - voltaképpen ezt jelenti a Capella szó, hogy Kis Kecske vagy Gödölye - és mögötte még egész csapat bárányka kapaszkodik fel pásztorunk hátán. Csak a vezetőjük kecske. Itt bizony szinkronban van az ókori hagyomány a magyar népi csillagnevekkel.

De vizsgálódjunk tovább! Eddig a Pásztoroknak, az Öregnek, mint Kecskésnek, ill. magának a Kecskének a szerepkörét tisztáztuk. Csakhogy van itt más érdekesség is. Ha végigböngésszük a kelet-magyarországi gyűjtés anyagát, azt tapasztaljuk - gondolom, nem kis megrökönyödéssel -, hogy a pásztorok néha, anélkül, hogy kicserélnék a ruháikat, Angyalokként jelennek meg a betlehemes játékok színpadán. Sehol semmi szárny, sehol semmi öltözékváltás, pontosan ugyanabban a ruhában jelennek meg angyalokként is. Az angyal általában a Szűz megjelenítője az évkörben, mesékben és az ábrázoló népművészetben. De van egy olyan jelentéshozadéka is, amely szintén idekapcsolható. Mégpedig kétféle módon is, hiszen két változatban is megjelenik népi csillagneveink között. A Tündér név még magát a Szüzet nevezte meg, de itt, éppen a Tévelygő juhász táján, megjelenik a Tündérek tánca és a Tündérek fordulója szókapcsolatban is. Pontosan ott, ahonnan angyalaink elindulna, mégpedig ezek is kettőnként vagy kétszer kettőnként, akárcsak a pásztorok. Tehát igazolt, szabályszerű cserejátékosai a pásztoroknak. A Tündérek tánca a Scutum csillagkép, ennek Pajzs a mai hivatalos magyar elnevezése. A másik, a Tündére fordulója, a Hattyú csillagképnél helyezkedik el, ott, ahol a Tejút kettéválik. Nem egyik vagy másik csillagképet, nem is ezek valamelyik csillagát nevezik így, hanem - Toroczkai megfogalmazásában - a Tejúton a Hattyú alfa és kszi elágazásánál lévő égbolt-területet.

Tehát jól érzékelni, angyalaink ugyanonnan jöttek, ahonnan az Öreg érkezett, csak másfajta erőtényezőket képviselnek.

Következzék most két érdekes félrehallás. Glóriát mondanak az angyalok, és az Öreg makacsul Gólyának hallja. Gólyának. Még figyelmeztetik is: De hiszen gólya csak nyáron van, most meg tél van. Emlékezzünk csak, ugyanez játszódik le a róka és a rókafiak között a Szürke ló című mesében, amikor a címszereplő odafekszik a rókalyuk bejáratához. Akkor kiküldi a rókafiakat az anyjuk, nézzék meg mi az a nagy fehérség ott, és ők azzal jönnek vissza, hogy hó esett. Erre leteremti őket az öreg róka: hogy mondhatnak ilyen szamárságot, hogy eshetne hó nyár közepén! Tudjuk, a Róka az Oroszlán második Hold-háza, így ő nyár közepén tartja a székhelyét. Most is a saját helyéről mondja a magáét, de a gyerek átszaladt a lyukon, amelyik a túloldalra vezet ki, annak a kijárata már a Vízöntőben van, a tél közepén, ott pedig igenis helye-ideje van a hónak.

Ezeket a tengelyeket nagyon komolyan kell venni! Amikor az Öreg azt mondja, hogy Gólya, akkor szó szerint azt a varázsnevet ejti ki, amelyik a születés-misztériumnak a lényegét jelenti. Ez a Gólya hozza ugyanis a gyereket! Ez az a Gólya-tulajdonság, amelyik a nyáreleji, a fényben leggazdagabb hónapnak a középső Hold-házát telíti. Tehát megint az Öreg látja a lényegét ennek az egész karácsonyi misztériumnak, amely végső soron az önfeláldozó szeretet által generálódik. Nem elég annyit mondani, hogy a szeretet által. Ez a teljes és feltételek nélküli önfeláldozás misztériuma. Ennek a kulcsszava a Gólya tehát az egész szereplőgárdából egyedül ő, az Öreg tudja, mi itt a lényeg. És ő ki is mondja. Azt hogy ti most valamilyen oknál fogva fontosnak tartjátok, hogy latinul gajdoljatok, vagy holnap görögül gajdoljatok, vagy holnapután, ószlávul, azután óhéberül... - majdnem mindegy. Amíg tudjátok, hogy itt a Gólya a központi fogalom, addig nincs semmi baj. Semmiféle veszély nem fenyegeti az emberi minőséget, amíg tudja, hogy mi a varázsszó. Ha azt elfelejtette, ott kezdődik a baj. Hogy kinevettek? Hát kinevettek. Na és...? Ez az Öreg álláspontja.

A másik nevetséges félreértés, amelyre újból és újból vissza kell térnünk, a BETLEHEM - VÉN TEHEN. A vén tehen, megint pontosan afelé vezet el bennünket, ami ennek a misztériumnak a lényege. Hogy tudniillik összetett jelenségről van szó. A tehen önmagában lehet a Bika női párja, vagy - ami valószínűbb, ahogy népmeséinkben is gyakrabban találkozunk vele - a keleti megfelelője a Ráknak, azaz a Bivaly és az Ökör alakváltozata. Ha férfi-minőségként jelenik meg, mint Ökör lép színre, ha nőiként, akkor Tehén. Ugyanúgy megvan a Táltos ökör című mesénk, mint a Vörös tehén című, és pontról-pontra ugyanaz a két történet. Ha pedig a hétköznapi lét szintjén vizsgáljuk ezeket a szerepeket, itt a férfi esetében az önfeláldozás abban fejeződik ki, hogy bikaságát visszafogva az anyaság idejére, nem kezdeményez sem házastársával, sem más nőszeméllyel érzéki jellegű kapcsolatot. Tehát éppen a fő tétel, az önfeláldozás vonatkozásában tökéletesen egybevág a kétféle minőség, ha tehénnek nevezem, ha ökörnek. Pontosan azt jeleníti meg, ami itt, a Karácsony táján a legfontosabb kozmikus-üdvtörténeti hatástényező: a Gyermek születése, illetve megmaradása érdekében vállalt önkéntes áldozatot. Igen ám, de ha azt mondom vén tehen, akkor ez azt is kifejezi, hogy a szóban forgó állat (állapot) már túl van a szülés lehetőségén. Tehát itt egészen a Szűzig széthúzódik a zodiákusi mezőny. Ez azt jelenti, hogy ebből a szerepből egyik irányban a Szűz felé lehet kimozdulni, a másik irányban a Bika felé. És ezen a széles sávon belül kell, megtalálja az emberi minőség azt a rendkívül nehezen járható, keskeny középutat, amelyen megőrizheti a szüzességét, ugyanakkor a legteljesebb áldozatot vállalva, amit csak meghozhat, gyermeket szül. Ezért kell vén tehennek nevezi Betlehemet. Mert ha csak a tehen neveződnék meg, akkor kimaradna a szüzesség mozzanata. Akkor ez nem a Szűzanya lenne, hanem csak egy anya a sok közül. És miután makacsul visszatérő kifejezés - nem egyszer-kétszer hangzik el, hogy Betlehem - Vén tehen - vegyük észre, hogy itt valóban nagyon fontos dolog fogalmazódik meg! Ez az állat ilyenkor Karácsony éjszakáján körülbelül úgy kerül a képbe, mint a felirattal is azonosított Macska a tancsi református templom XVIII. századi kazettás mennyezetére. (A macska, a Szűz megfelelője a keleti zodiákusban.)

(A betlehemezés), mint szertartás a mi számunkra, a mai ember számára teszi nyilvánvalóvá a Születés misztériumát.

Hát ennyit, dióhéjban, betlehemes játékainkról és kapcsolatukról a magyar csillagos éggel.