Harminc éve ugyanazt mondták a fiatalok: nincs is remény saját lakásra, autóra, emberhez méltó egzisztenciára. Egyébként nem is volt. Most sincs autója, meg lakása, mert az a banké, ő pedig havonta úgy fizeti az egyébként lassan kétszeresére növő részleteket, mintha albérletben élne. De legalább kicsit úgy érzi, hogy az övé. Fizetésnapkor legalábbis biztos kerül hús az asztalra. Hát igen, harminc éve. Csakhogy azóta épp harminc év telt el. Ezek pedig a teljes amerikai államadósság többszörösét vették föl hitelnek a Magyar Állam fejére. Minden eladó, mert a becsület már elfogyott.

A hajléktalanszálló ellen tüntetni, hát az nagyon fontos dolog. Persze volnának ötleteim a hajléktalankérdés megoldására, de ez a lista sokadik helyén van csak. Úgy gondolom, ha nem mindig csak toldoznánk a problémákat, hanem meg is oldanánk őket, nem lenne többek között csövesprobléma sem.

Nem tudok parkolni. Akkor ne menj autóval. Megfulladnék bicajon. Akkor menj tömegközlekedéssel. Az csúfolt és büdös, meg drága. Melyiket oldjam meg előbb? Lehessen parkolni, tiszta legyen a levegő vagy legyen olcsó és minőségi közösségi közlekedés? Mi lenne, ha mindezt egyszerre? Lehet? Lehetett volna. Már nem lehet.

Néhányan még egyedüli joguknak érzik a magyarságért fölszólalni. Szép dolog ez, nagyra értékelem a magyarságféltést és jómagam is ismerem a honfibút, de tessék mondani: kit érdekel, ha néhány gittegylet tüntetni hív? Nevezheted pártnak, szövetségnek, csoportnak, gárdának, seregnek vagy csak közösségnek, rá kellene jönni, hogy a gyors megoldások lehetőségét eljátszottuk, csak nevetségessé tesszük magunkat azzal, ha néhány százan vagy akár néhány ezren verjük a tamtamot. Mégis, kit érdekel ez rajtunk kívül?

Emlékszem egy érdekes esetre, amely fölött mint kisszínesek fölött szokás, úgy haladt el a figyelem: 2008 szeptemberében Tomcat megbeszélésre hívta a nemzeti körök vezetőit. Ideje volt már, sőt így is elkésett, egy közös munka megkezdésének. Nem kell egymás kezét fogni, de jó volna értelmes párbeszéddel segíteni egymást. Erről a megbeszélésről annak megkezdése előtt elhurcolta a rendőrség Tomcatet valami röhejes kifogással. Sikeresen meghiúsították a dolgot? Azt gondolnánk, nem: Morvaistúl, Vonástúl, Gaudi-Nagyostúl, Tomcatestűl újra összegyűlik a társaság.

Lópikulát! Még csak senki föl sem hívta Tomcatet, hogy ne haragudj, de mégis mi a fenét akartál? Félreértés ne essék: nem tartom Tomcatet alkalmasnak ilyen jellegű tevékenységre, ahogyan például Morvai Krisztina sem lenne hiteles polgárpukkasztó és medializációs célú megmozdulás szervezésére. Mindenkinek van vagy lenne feladata, azt kell jól végezni.

Van itt valamiféle tevékenység. Mindenki a saját szintjén tevékenykedjék, én ezt vallom, és látom, hogy itt-ott kisebb-nagyobb sikerek vannak, másutt pedig már hónapok, sőt egy-egy esetben évek alatt összeállt mikroszinten működő közösség. Olykor nem is arra törekednek, hogy megismerjék őket és nevüket, sőt a mellüket sem düllesztik a kitüntetésért, amikor valami az ő tevékenységük gyümölcsévé érik. Végül is nem patikamérlegen kell mérni, hogy ki mennyire cselekvőkész, de ezt néha elfelejtik a magukat eladni próbáló tüntetéshaknizók.

Pedig nagy mozgolódás van: a tervek fölborultak a hatalmasok játszadozásai után kialakult és gyűrűző, most még szinte észrevehetetlen (mű)válság következtésben. Birodalmak jönnek-mennek... Gyurcsány takarodik, csak lassan szedelődzködik, de nem ám azért megy, mert a nagy kezek néhány bábuja azt skandálta neki, hanem azért, mert nincs tovább. Oroszországban zsíros állás várja, az meg hülye, aki nem hagyja el a süllyedő hajót. Vagy éppen kapitány.

Az SZDSZ is kibújt a bőréből, átbújik lassan az LMP-be, miközben a száraz, élettelen bőrt büszkén marcangolják a hülyék. Eközben pedig az átlagember, az, akiért mindannyiuknak küzdenie kellene, a kéz, mely végrehajt, nos, ők nem értenek semmit. De eddigi apatikus parciális apolitikájukból dühbe fordulnak. Ez a düh veszélyes. Ez okozta, nem néhány tüntető, hogy az MSZP és a Fidesz is kiállt a rendőrkapitány mellett, aki egyébként nem jobb ember attól, hogy azt mondta, amit mindenki lát. Ez lenne a dolga.

Kezelhetetlenné kezd válni a helyzet. Azt hittük, hogy a cigánybűnözés lesz a vesztünk, de ez szintén csak része lesz a nagy összeomlásnak, mint például a hajléktalanok elszaporodása. Itt is be lehet foltozni a lyukakat, de csak ideig-óráig működő megoldások vannak a vajdarendszer tisztességes visszaállítása helyett. Az a jó az úgynevezett nagy problémákban, hogy meg lehet róluk kérdezni a legegyügyűbb parasztembert, és azonnal fölvázolja cserébe a helyes megoldást. A dolgok egyszerűek, csak meg lehet őket bonyolítani. Csak a példa kedvéért: nyilvánvalóan nem volt igazságos a középkori bírói gyakorlat, de mennyivel igazságos a jogászok egymás közötti tolvajnyelve, mely lehetetlenné teszi, hogy valaki egyszerűen megvédje a jogait? Mikor kellett volna megállni, hogy a bürokrácia ne zabálja föl a demokráciát?

Eljutottunk oda, hogy ki kell mondanunk: a békés megoldás már csak azért is lehetetlen, mert az sem békés, ha emberek halnak éhen. Ez azonban másféle erőszak, nem fáj annyira a közösségnek, mert eltakarhatja a szemét. De néhányan nem vagyunk hajlandóak cinkosok, csalók és önámítók államában élni. Amikor be akarjuk tartani a csalók szabályait, nem vesszük észre, hogy azok szándékosan betarthatatlanok, hacsak magunk is nem leszünk csalók. Szabad politikussá válni, hogy legyőzzük a becstelen politikusokat? Megint egy kérdés, lehet veszekedni, kettéosztani ugyanazt a csoportot, de választ kapni nem igazán. Szabad-e hagynunk az országrombolást, ahogyan eddig hagytuk? Ez már nem kérdés. A választ tudjuk, de nincs senki, egyszerűen nincs senki, aki képes lenne az erőszakos megoldásra. Szánalmas próbálkozásai vannak a magyarnak az úgynevezett alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására, hát még erre se képes itt senki. Röhögjük ki a palesztin terroristát, miért olyan hülye, hogy bombát köt magára... Te mikor kötnél magadra bombát? Mikor válik rációvá a szuicidum?

Az egyik hosszabb távra készülő csoportosulás közgazdász tagja Bogár László. Sok dolgot mondhatnánk róla, de nekem elég az is, hogy nagy gondolkodó. Neki írta egy barátom:

A válasz sokatmondó:

Megérdemeljük?

Egyébként meg mi a fenét keresett a ferencvárosi választás kellős közepén Vona Gábor Moszkvában?... Bár teljesen igaza lenne.

www.bombagyar.hu