Blogin: Adózik-e a hazafi?
2009.04.24. 17:53
A Bombagyár Rádió aktuális adásában az offshore cégekkel kapcsolatban néhány mondatban szóba került az is, vajon a magukat jó hazafinak tekintő emberek megengedhetik-e maguknak az adócsalást. Két érv ütközik: a mai radikális azt mondja, ezeknek ő nem fizet, mert úgyis ellopják, a mai liberális viszont részint jogosan jelzi, hogy nem fizetni az államnak éppen az meglopása. Az államnak nincs pénze, csak azokból a javakból gazdálkodhat, melyet a felségterületén tartózkodó állampolgárok megtermelnek.
Tudni kell, hogy a befizetett adóforintok jelentős részét valóban ellopják vagy (ami bizonyos szempontból még súlyosabb) ostobaságokra költik. Ez az összeg azonban elenyészik ahhoz képest, amit háborús jóvátételként, hadisarcként, karvalykamatként vagy a sokkal népszerűbb állítólagos államadósság miatt fizetünk ki. Az évi ezermilliárdok egy részét nem is vitatjuk, de elgondolkodtató és egyben rémisztő is, hogy egyetlen elemét sem. Pedig egy felülvizsgálattal vagy egyszerű kérvénnyel sok pénzt takaríthatnánk meg. Ahogyan korábban például Bulgária vagy Lengyelország is megtette, ellenőriznünk kellene e kifizetések jogosságát és mértékét.
Ameddig ez nem történik meg, a befizetett adó nagyon jelentős részét külföldre, más országok és érdekcsoportok zsebébe csúsztatjuk. Akik kizsigerelik az országot, csak rabszolgaként tekintenek népünkre, nos éppen nekik fizetünk. A pénz nem az országban, az érte keményen megdolgozó magyar embereknél marad, hanem bankokhoz, tőzsdecápákhoz és egyéb nem túl vonzó pénzemberekhez vándorol.
Az állami működéshez elengedhetetlenül szükséges tőkét az államnak nemcsak az emberektől, hanem a multinacionális vállalatoktól kellene megszereznie. Amíg ezek adókedvezményeket élveznek és adóparadicsomként tekintenek hazánkra, addig a magyar a paradicsomadót is nyögi.
Ebből a megfontolásból védhető az az álláspont, hogy a valós, kimért (és egyébként is európai szinten eltúlzott) adótehernél kevesebbet vállaljon egy olyan személy, akinek egyébként nagyon fontos a hazája és van társadalmi kötelességtudata is. Ez nem teljes csalást jelent, de részben azt. Erkölcsileg azonban ez is megszüntethető: ha egy hazáját szerető ember úgy gondolja, az ő lelkiismerete nem engedi az állami vagyont elkótyavetyélők kezébe adni a pénzt, azt nem feltétlenül kell megtartania magának.
A megtermelt javak (így a megkeresett pénz) egy részét a közösség javára kell fordítani. Ez megtörténhet úgy – és ez a szememben megfelelő erkölcsi fölmentést is jelent –, hogy az adócsaló (de nevezhetjük adórevideálónak is, ha zavaró ez a kifejezés) nem magának teszi el az összes megspórolt pénzt, hanem fölajánlja kluboknak, szervezeteknek, alapítványoknak, jótékony célokra forgatja vissza. Támogatja azokat, akik szerinte hathatósabban képviselik a nemzeti érdekeket és szolgálják a közjót, mint a milliókért láblógató politikusok (és a megvásárolt termékek árán lévő adón miatt egyébként is fizet az államkasszába).
Ilyen és csakis ilyen esetben elfogadható az adófizetés megtagadása: amikor az önös érdeket megelőzi a kötelességtudat. Aki a saját érdekét a nemzeté fölé helyezi, s ezért nem fizet adót, az elárulja a hazáját. Aki azonban a haza érdekében teszi ezt, és logikusan kipótolja a keletkezett hiányt, máris más megítélés alá esik.
|